Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player



Viharsarok Offroad I. Terepjárós Baráti Hétvége

Kedves békéscsabai offroad-os barátaink meghívására látogattunk el egy Nagybánhegyes nevű picinyke faluba. A meghívó szerint egy versengésektől mentes, igazi örömautózós hétvégére számíthattunk.

A tábort a termál fürdő kertjében rendezték be amit a hétvégén többször ki is próbáltunk.

Megérkezésünk után, első feladat a "velkamdrink" elfogyasztása volt. Szép lassan érkeztek a többiek is, majd tábort vertek, és készülődtek az éjszaki autózásra. Mi rutinosan a Taki-Rizi féle táborhoz húzódtunk, tudván , hogy ott mindig jól tartanak bennünket. Most sem volt ez másképp, sült a tárcsában a hús, Magdi anyus senkit nem hagyott éhen. Köszönet nekik mindenért.

Éjszaka aztán egy 40 km –es túrát tettünk a környéken, két speciállal fűszerezve. Volt ott minden , víz sár és homok, csörlőzések, leeresztett gumi "felrobbantása"(Gabi látod ilyen is van), szóval nem unatkoztunk. Döme még egy kicsit meg is pihentette az egyik oldalán a kocsit, de pikk-pakk talpon volt, és ment is tovább. Hajnal 3 körül értünkbe, ott aztán irány a medence…megbeszéltük a történteket és szép lassan elhúzódott mindenki aludni.


Másnap reggel, közösen indultunk ki a specekhez, ahol 3 speciál, és 2 triál pálya volt kijelölve. Mindenki autózhatott kedvére amit aztán sokan meg is tettek. Volt ott speciál közben tóban fürdés, föl –le, jobbra-balra igazán változatos akadályokat jelöltek ki a rendezők.

Riziék előbb eldöntötték az uaz kocsit, majd később az extrém autóknak kijelölt pályában próbálkoztak…kb 2 óra alatt sikerült onnan kipiszkálni őket. Roppant meleg volt, nagyon jól jött az a pici bánya tó a terület közepén, sokan hűtötték ott le magukat. Délután 3 óra felé aztán megindult mindenki szépen a táborba, ahol finom vadpörkölt fogadott minket. Vacsora után a rendezők kiosztották a díjakat, majd elindult a csapat hazafelé…már aki elindult, mert azért néhányan maradtunk,és csak vasárnap mentünk haza.

Köszönjük még egyszer a meghívást, nagyon jól éreztük magunkat megyünk jövőre is!

Képek:
aticar.hu
bácstrophy.hu
vadkertoffroad.hu

--Aticar--


Bács Trophy 2010 Tiszakécske

IV. futam

"Alföld, avagy sárföld ahol a víz az úr"

Az 5. éve tartó Bács Trophy sorozat megszokott eleme a homok, ami most nem igazán jellemezte az útvonalat. Alföldi versenyhez képes, az útvonalon való csörlőzés is szokatlannak mondható…


Már a meghívóra is ráírtuk:"az elmúlt hetek csapadékos időjárását figyelembe véve készüljetek a versenyre". Tehát gondoltunk rá, hogy nem a megszokott körülmények fogadják majd a versenyzőket, na de ennyi vízre mi sem számítottunk. Ennek ellenére több mint 60 autó vett részt a versenyen.

A verseny előtti hetekben folyamatosan esett, bár ez az ország többi területein is igaz volt. A pályák kijelölése így sokkal nagyobb feladatot jelentett. Próbáltuk az utolsó pillanatig húzni, hátha csökken egy kicsit a csapadék, de nem. Így történhetett, hogy a verseny előtti napon a normál pálya profi lett, a profi pálya pedig extrem. A normál kategóriának próbáltunk minél egyszerűbb feladatokat adni, de a felázott talaj annyit változott, hogy a végének már nagy problémát jelentett. A profiknak is akadt víz, bár nekik csak éjszaka, és csak egy speciál. Így is volt aki mégis megemlegette az "élményt".
Az extrem kategóriának hasonló jóban volt része, az éjszakai két speciálban. Az elsőt könnyedén teljesítették, a víz mélysége ellenére járható volt, a második viszont feladta a leckét mindenkinek. Ebben a speciálban senki nem ment végig, illetve az első egynegyedéig jutottak csak el…Itt aztán megtörtént az ami nélkül nem múlhat el kécskei futam, Hirsch Joci ismét felborultJ Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok szerepe nem nagyon volt benne, mert már befejezte a speciált amikor kicsörlőzés közben az oldalára dőlt, illetve döntötte aki kicsörlőzte…

Az eső éjszaka csak hébe-hóba esett, viszont reggel elkezdte, és folyamatosan esett az eredményhirdetésig. Ez rányomta a bélyegét az egész napra negatív és pozitív értelemben egyaránt. Egyrészt jó volt az útvonal miatt, ami most meg sem közelítette az itt megszokottakat, annál inkább volt küzdős és persze vizes és saras. A 35" simex kerekekkel is csörlőzni kellett az útvonalon, ha helyes és kijelölt úton haladtak a versenyzők. (Voltak akik nem így tettek, és a könnyebb utat választották, károkat okozva ezzel a vetésekben…) Másrészt viszont a folyamatosan szemerkélő esőben mindenki bőrig ázott a nap végére. Így a nappali speciálok is küzdősre sikeredtek, volt olyan amit az éjszakaihoz hasonlóan senki nem tudott végig csinálni.

Az V. évad kécskei futamát, tehát a víz és a sár jellemezte, sokaknak örömöt, másoknak bosszúságot okozva. Azért reméljük jövőre is visszajöttök , és csak a jóra emlékezünk…

Szeretném végül megköszönni a tiszakécskei T.K.S.E. újdonsült, mindössze 10 főből álló maroknyi csapatának és segítőinek az áldozatos munkáját, amit a tiszakécskei verseny sikere érdekében tettek. Köszönjük Kovács Ernő Polgármester Úr segítségét, valamint támogatóinknak, hogy segítségükkel megkönnyítették a munkánkat, a földtulajdonosoknak akik átengedtek területeiken, valamint a gépek és traktorok kezelőinek , hogy kimentették a versenyzőket szorult helyzeteikből.

Tiszakécske 2010 júl.

Motoros OFFROAD fesztivál




Bács trophy II. futam Orgovány
WATT energiaital és a 4x4PARTS web áruház támogatásával

Új helyszín, viszont hasonló kihívások vártak ránk a bajnokság II. futamán.
Az orgoványi rendezők , új helyre tették az idei tábort, a Bócsa melletti Abonyi fogadóhoz.

A fogadó mögötti területen volt a tábor , a rajtdobogó, és néhány speciál szakaszt is itt rendeztek a nézők legnagyobb örömére. Minden kategória megmutathatta magát itt, így az érdeklődőknek nem kellett messzire menniük egy kis akcióért.
Nagyon szép idő fogadta a versenyzőket pénteken délután. A gépátvétel folyamatosan zajlott az esti órákig, mivel még 20 órakor is érkeztek versenyzők. Megjött az egyik fő támogatónk, a WATT energia ital felmatricázott L-200 a is, ami nagyon jól mutatott a rajtdobogó mellett. Az eligazításra A Bács Trophy futamokon már megszokottan szép számú ,66 autó sorakozott fel.

Ezen a területen a homoké szokott lenni a főszerep, de a rendezők hatalmas munkával egy igazi vizes speciált is varázsoltak, amiben volt még egy meglepetés is, egy fa híd ami kb 3 m magasan ment át két part között. Itt az extrémnek éjszaka, a profiknak nappal kellett teljesíteni ezt a szűken 2(!)m széles hidat. Ilyen még nem volt a Bács Trophy történetében, de mindenki jól fogadta az ötletet, és hibátlanul teljesítette a feladatot. A rendezők legnagyobb örömére senki nem esett le róla. Volt olyan versenyző is akinek a navigátorának menekülnie kellett irányítás helyett a hídról, mert az emberünk 40-el száguldott át rajta…és nem esett le rólaJ(Soltvadkertre viszem a Jeep-es pólót Taki!) Aztán ez volt az a hely amibe az extrém autóknak is beletört a bicskája az éjszakában…Szakadtak csörlők és a féltengelyek. Érdekes módon, most sokkal kevesebben indultak ebben a kategóriában mint az előző futamon. Befejezni is már csak 3 autónak sikerült.

Nappal a profik sem jártak jobban, főleg aki a mezőny végére maradt. Ekkorra már olyanná alakult a pálya, hogy szinte lehetetlen volt teljesíteni. A normál pályák is hoztak némi kihívást, de az ügyesebbek gond nélkül mentek végig rajtuk.
Az első futam nagy "betlizője"a profi kategóriás Ritter Jani barátunk most megmutatta, és mindenkit leiskolázva állt a dobogó tetejére.
A többi kategóriában is az esélyesek állhattak a dobogóra, bár akadtak "újoncok" is akik még soha nem voltak az első 3-ban. Részletes eredmények:

Bács Trophy Orgovány -Extrem kategória versenyeredménye
  Név Navigátor Típus Ö.Hp. Spec.
idő
É.Hp. É.
Spec. idő
N.Hp. N.
Spec.
idő
É N
1 Gazsó Attila Gazsó József Mercedes G 1 100 0:58:03 400 0:21:53 700 0:36:10 T T
2 Juhász Gyula Erős István Mercedes G 1 100 1:12:53 400 0:26:59 700 0:45:54 T T
3 Hirsch József Szabó Attila BMW 1 300 0:55:19 700 0:14:29 600 0:40:50 T T
4 Sólya Ervin Sólya Dávid Mercedes G 5 200 0:57:26 1 700 0:27:26 3 500 0:30:00 T T
5 Romanek róbert Vizi Lajos   5 700 0:22:25 1 700 0:22:25 4 000 0:00:00 T 0
6 Widner Attila Csikós József UAZ 7 100 0:20:00 3 100 0:20:00 4 000 0:00:00 0 0


Bács Trophy Orgovány - Kis Normál kategória versenyeredménye
  Név Navigátor Típus Ö.Hp. Spec.
idő
É.Hp. É.
Spec. idő
N.Hp. N.
Spec.
idő
É N
1 Rácz Donát Rácz István Suzuki 100 0:04:48 0 0:02:00 100 0:02:48 T T
2 ifj Ritter Attila Kádár István Suzuki 100 0:05:00 0 0:02:03 100 0:02:57 T T
3 Szabadi András Marokity Roland Suzuki 100 0:05:09 0 0:02:22 100 0:02:47 T T
4 Grobál Ferenc Ferró Tibor Suzuki 100 0:05:20 0 0:02:12 100 0:03:08 T T
5 Csányi Zoltán Csányi Márta Suzuki 100 0:05:50 0 0:02:42 100 0:03:08 T T
6 Oroszi Zoltán Zeleszkó Anikó Suzuki 200 0:05:14 0 0:02:11 200 0:03:03 T T
7 Mintál Róbert Nagy Attila Suzuki 300 0:05:41 100 0:02:38 200 0:03:03 T T
8 Gáspár Zoltán Gáspár Erik Suzuki 500 0:05:16 400 0:01:47 100 0:03:29 T T
9 Major Béla Nyúl László Suzuki Jimmy 500 0:05:37 0 0:02:16 500 0:03:21 T T
10 Lőrincz Ádám Balogh Kristóf Suzuki 800 0:06:19 0 0:02:21 800 0:03:58 T T
11 Péli Tibor Gyapjas István Suzuki 1 000 0:05:13 900 0:01:37 100 0:03:36 T T
12 Hornyik Tamás Csapó Ferenc Suzuki 1 000 0:06:40 900 0:01:43 100 0:04:57 T T
13 Fuszanecker Irén Gáspár Zoltánné Suzuki 1 400 0:05:32 400 0:03:13 1 000 0:02:19 T T


Bács Trophy Orgovány - Kis Profi kategória versenyeredménye
  Név Navigátor Típus Ö.Hp. Spec.
idő
É.Hp. É.
Spec. idő
N.Hp. N.
Spec.
idő
É N
1 Radvánszki János Kovács Gyula Suzuki 0 0:05:52 0 0:02:05 0 0:03:47 T T
2 Demeter János Demeter Jánosné Suzuki 0 0:07:12 0 0:02:54 0 0:04:18 T T
3 Bozsér Gábor Bozsér Bence Suzuki 200 0:13:22 0 0:04:14 200 0:09:08 T T
4 Kollár imre Galvás Mátyás Suzuki 300 0:14:51 200 0:03:59 100 0:10:52 T T
5 Lipóth Csaba Demeter Sándor Suzuki 400 0:06:48 0 0:03:51 400 0:02:57 T T
6 Lavati György Lavati Norbert Suzuki 600 0:14:37 0 0:09:12 600 0:05:25 T T
7 Batiz Imre Bukor Zsolt Suzuki 1 700 0:08:18 600 0:04:09 1 100 0:04:09 T T
8 Hártó László Tóth Ziba Ibolya Suzuki 3 200 0:19:44 100 0:10:14 3 100 0:09:30 T T
9 Gömöri István Hirsch Tibor Suzuki Proto 4 200 0:12:25 200 0:12:25 4 000 0:00:00 T 0
10 Sárközi Gábor Sárköziné Vida Renáta Suzuki 7 100 0:04:00 3 100 0:04:00 4 000 0:00:00 0 0

Összességében egy igen változatos verseny volt , mindenki megtalálta a maga feladatát. Végig jó idő, és lelkes közönség kísérte a versenyt. Az eredményhirdetés már késő délutánra tolódott . Ismét nagy sikere volt a másik fő támogatónk a 4x4 PARTS web áruház által felajánlott ajándékok kisorsolásának. A következő futam Soltvadkerten lesz május 28.-29. –én, majd a nyári szünet előtti utolsó verseny Tiszakécskén jun.25-26.án egy különleges autós-motoros fesztivál keretében kerül megrendezésre. Mindenkit várunk szeretettel.

További infó: www.bacstrophy.hu

Rainforrest Challenge 2010
A 2010-es verseny ismét Johor tartományban kerül megrendezésre,a tavalyihoz
hasonlóan. A rendező város is ugyan az lesz, Johor Bahru, ahol a város
vezetősége maximális támogatása mellet zajlott a 2009-es futam. A verseny
főhadiszállása is változatlan, a Zon-Regency hotel,ami közvetlenül a tenger
parton fekszik, gyönyörű panorámával az öböl túl oldalán lévő Singapurra.

Tovább >>

Bács Trophy 2010 - Kecel Nyitófutam

Megkezdődött a terepjárósok hat fordulós trophy bajnoksága a Bács Trophy Bajnokság. Hazánk legnépszerűbb, és legtöbb versenyzőt felvonultató versenysorozatának első állomása Kecelen volt. Az 5. évad nyitófutamán 66 terepjáró vágott neki a éjszaki 37 , és a nappali 40km-es távnak. Közben 2, ill. 3 speciál szakasszal is meg kellett küzdeni az öt kategóriába sorolt versenyzőknek.

Eredmények:

Extrém kat.
1.Juhász Gyula-Erős István (Mercedes G)
2.Sólya Ervin-Sólya Dávid (Mercedes G)
3.Stelzner Zsolt-Horváth Andrea(Nissan Patrol)

Nagy Normál kat.
1.Dombi József-Dombi Zsombor (Pajero)
2.Nagy Zoltán-Habon László(UAZ)
3.Tenglovits Zoltán-Tenglovits Márkó(Pajero)

Nagy Profi kat.
1.Kalmár Norbert-Csizmadia Csaba(Uaz)
2.Szabó Zoltán-Szabó Sándor(Gaz)
3.Szívós Ferenc-Szívós Krisztián(Mercedes G)

Kis Normál kat.
1.Major Béla-Olé Zoltán(Suzuki)
2.Gáspár zoltán-Gáspár Erik(Suzuki)
3.Hornyik Tamás-Bozsér Gábor

K is Profi kat.
1.Demeter János-Demeter Jánosné(LJ80)
2.Radvánszki János-Kovács Gyula(Suzuki)
3.Hártó László-Tóth Zita(Suzuki)

Gratulálunk a dobogósoknak, és mindenkinek aki végigcsinálta az év első igazi kemény versenyét.

További információ: www.bacstrophy.hu
www.aticar.hu

--Aticar--

Látogatás a forráskútra a Valentin Trophy-ra

I gazi baráti kis verseny volt, a hideg szél ellenére nagyon jól éreztük magunkat.
Megjelent néhány újdonság is a téli nagy szünet után…

Képek itt:
http://keptar.terep.hu/album262

Farsangi túra Kiskőrös

Miszlik Zoltán barátom meghívására vettem részt ezen a baráti vezetett túrán.
Reggel friss lángos és tea, forralt bor vára résztvevőket, majd a túra végeztével egy finom pörköltre hívtak mindenkit.
Hatalmas vizeken keresztül autóztunk, néhol még a jégtáblákat törve. keptar.terep.hu/album164

Köszönet a lehetőségért.

Képek itt:
keptar.terep.hu/album164

Widner Attiék nagy erőkkel készülnek a Bács Trophy nyitófutamának a megrendezésére

Úgy tűnk vízből és sárból nem lesz hiány, van olyan spec ahonnan kifelé kell szivattyúzni a vizet, hogy járható legyen.
Ez egy kicsit más lesz mint nyár közepén a nagy szárazságban megszokhattuk…

Pár kép itt:
keptar.terep.hu/album265

Kiskunfélegyházán jártunk OldTimer kiállításon

A sok szép régi autó között feltűnt egy régi ismerős arc, és kiállított autója…
na ki ismeri föl???

Képek itt:
keptar.terep.hu/album267

Rainforest Challenge 2009.

Néhány új kép a verseny „belsejéből” a jungelben történt eseményekről.

Képek itt:
keptar.terep.hu/album268

Rainforest Challenge 2009 írásos beszámoló

Rainforest Challenge 2009
Látogatás a híres Malajziai offroad versenyen.

Hosszú éveken keresztül csupán az újságok hasábjain követtem az eseményeket, az idén viszont élőben a helyszínen nézhettem meg hogyan is csinálják ezt a föld másik oldalán...

Az R.F.C. a világ egyik legkeményebb hosszú távú trophy versenye. Nehézsége talán a földrajzi elhelyezkedéséből adódik, mivel a verseny nagy része a Maláj dzsungelben zajlik. A másik ilyen tényező az időpont, ugyanis a hagyományosan dec. első hetében rendezendő versenyen nem ritka az égi áldás, itt ugyanis ilyenkor még (a monszun miatt) naponta esik az eső.
A verseny központja Kuala Lumpur városa, ahol a gépátvétel, és az adminisztrativ dolgok zajlanak. Itt rendezték meg a hagyományoknak megfelelően a verseny „nyitóbuliját” is aminek most egy Aloha nevű bár adott otthont. A hivatalos nyitóbeszéd után gyorsan megtaláltuk a közös nyelvet a világ minden tájáról érkező versenyzőkkel és kísérőikkel. A buli egy szomszédos bárban folytatódott, ahol azért fel- fel bukkant néhány R.F.C.-s pólóba öltözött emberke. Nem hoztunk szégyent a Magyar offroadosokra, ugyanis hajnalra minden „kolega” elszivárgott a buliból csak mi maradtunk. Később tudtam meg , hogy a verseny főbírójával és a tavalyi bajnok párossal kerülgettük egymást...

A 2009-es futamon 38 csapat vett részt, akik 13 különböző országból érkeztek. Természetesen a legtöbben Ázsiából, illetve a környező országokból jöttek. A legnagyobb európai csapattal az Oroszok érkeztek.

Kuala Lumpurból a mezőny a 300km-re délre fekvő Johor városába vonult, ahol a verseny kiinduló pontja volt. Itt tartották a rajtceremóniát,népi táncosokkal és egyéb fellépők közreműködésével. A rendezvényen a tartományi herceg is részt vett. A műsorok után a mezőny áthajtott a rajtkapun, majd konvojba(rendőri felvezetéssel, a fél várost lezárták) elvonult a város külső részére , a hol a prologot rendezték.
Ezzel egyidőben a rendezők megpróbálták összehozni a legtöbb 4x4-es autót egy rendezvényen. A cél 500 4x4 kocsi volt,de délre ez a szám 600-ra nőt. A végső összeszámolás azonban el kellett halasztani a délutáni eső miatt. A mikor az eső végre elállt, megdőlhetett az eddigi Maláj rekord 721(!) 4x4-es autóval.

A 2007-es”nagy menekülés”( a monszun miatt az egész mezőny a dzsungelben ragadt, ahonnan a katonaság segítségével sikerült csak kijutni) , és a 2008-as „ befejezetlen ügy”( szintén az esőzések miatt nem tudták teljesíteni a teljes távot),után a nagy kérdés az volt az idei RFC-n, hogy sikerül-e végigcsinálni a verseny teljes távját, vagy innmáron harmadszorra is a természet győz a versenyzők felett.

Már nagyon vártam, hogy akció közben is láthassam az autókat. A prolog (nem úgy mint nálunk), rendes speciálokból áll, ami bele is számít a versenybe. Főleg mesterségesen kialakított pályákat kellett teljesíteni a mezőnynek. Első ránézésre nem tűnt valami keménynek a dolog, bátran összehasonlítottam az itthoni specekkel, az ott látottakat.
DE!
Egy valamit kifelejtettem:a menetrend szerint érkező esőt. Ami jött is és ingovánnyá válltoztatta a pályákat...Azok amik szárazon simán, vagy nem nagy erőfeszítéssel járhatóak voltak, másnapra igen feladták a leckét a versenyzőknek. Az 1-1.5 m mély gödrök színig teltek vízzel. A kis patakocska amin előző nap simán átsétáltam, mostanra úgy nyelte el az autókat, hogy az ajtókon folyt be a sár...A ki az elején ment könnyebb dolga volt, de azért mindenkinek jutotta küzdelemből a második napon is bőven. Volt egy helyszín ahova már csak versenyautóval lehetett eljutni,itt már egy kicsit „dzsungel” érzése volt az embernek, mert ezt a speciált egy erdős részen jelölték ki, természetes akadályokon át .Egy Cseh csapat autójával sikerült ide is eljutnom. Itt aztán láthattuk az igazi offroad-ot, a hipergyors kardános csörlőzéséket, és a levegővel vezérelt sarokfékek használatát...
Ha már a technika szóba jött, néhány gondolat az autókról. A legfurcsább az volt, hogy többnyire benzines motorokat használnak, ami között nem ritka turbós, vagy a biturbós(!) erőforrás. A normál hidak főleg a Toyotától származnak,a portálok pedig a Volvótól. Csörlőkkel bőven el vannak látva, elöl-hátul kardános csörlő, és még elektromos is van az autókban. Két csörlőt nem nagyon láttam, inkább 3 vagy 4 van az autókon. A gumik 90% Simex, vagy Silverstone, a maradék pedig Bogger. Az autók az egyszerűség jegyében épülnek,minimális elektronikával, és semmi hokusz-pókusz ami esetleg elromolhatna.
Az első két nap után a mezőny elindult a dzsungel felé, ahol ebben az évben mindig valami folyó parton vertek tábort, és oldották meg az ott kijelölt feladatokat. A szokásos fantázianevű szakaszok most is jelen voltak úgy mint:The Predator, The Termionator, By Thr Rivers of Babylon,Twilight Zone, és végül a Sting of The Scorpions. A legkeményebb szakasznak a Twilight Zone ígérkezett, amit a rendezők kivettek a versenyből, így „csak” át kellett rajta haladni a csapatoknak egymást segítve. Még így is megdolgoztatta a versenyzőket és autóikat rendesen.
Az idei az egyik „legszárazabb”verseny volt az eddigiek közül, ugyanis a következő napokban elkerülte az eső a mezőnyt, így a teljes előírt távot teljesíteni tudták. A végén még egy pihenő napot is beiktattak a rendezők. Ami azért a Rainforest Challenge-re nem jellemző.

“ A küldetés végrehajtva.”
Természet Anyánk kegyes volt hozzánk. De meg így eső nélkül is belekóstolhattunk mindenbe kicsit idén. Az útvonal, a kaland, a versengés, a dráma, Babilon folyóinak táborhelyei, az emberi – es gépi erő, a nyitó –es záróünnepség csinnadrattája, igazi csapatmunka – minden helyet kapott a RFC 2009-ben.

Malajzia 2009

--Aticar--

Rainforest Challenge 2009

A Rainforest Challenge 2009 Malajziai versenyről a képeket itt nézhetitek meg:
http://keptar.terep.hu/album258

Videók a youtube-on Aticar01 felhasználó név alatt.
Készül egy írásos beszámoló is ha kész, fölteszem azt is.


Bács Trophy Bajnokság 2009

Az idei esztendőben is nagyon sikeresen , és komoly balesetek nélkül zajlott le a terepjárósok”alföldi” bajnoksága, a Bács Trophy Bajnokság.
A IV. évad végén méltán mondhatjuk, hogy a legnagyobb számú mezőnyt felvonultató bajnokság, hazánk meghatározó versenysorozatává nőtte ki magát.
A tiszakécskei versenyzők remek eredményeket értek el ebben az évben is.
A Mintál Róbert - Nagy Attila páros az V. , a Dombi József - Dombi Zsombor páros a VI. helyet szerezték meg az összetettben.
Lipóth Csaba-Demeter Sándor kettős az összetett bajnoki III. helyért küzdöttek, végül a IV. helyet sikerült megszerezniük.
Szabó Attila –Szépe Tamás párosnak az Extrém kategória bajnoki címe volt a tét, ami valósággá is vált, így a 2009-es Extrém Bajnoki cím az övéké lett!
A versenyzők a kupákat az Orgoványon megrendezett, Bács Trophy Gálán vehették át 370 fős(!) közönség előtt.

Gratulálunk minden kécskei versenyzőnek!

Végül szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak akik velünk együtt „tolták a szekeret” ,és segítettek a versenyek rendezésében és lebonyolításában. Külön szeretnénk köszönetet mondani Kovács Ernőnek Tiszakécske polgármesterének, aki egész évben segítette munkánkat.
Köszönet a támogatóinknak, akik anyagilag is segítettek a minél színvonalasabb versenyek létrehozásában.

Továbbá a résztvevő versenyzőknek, akik megtisztelték részvételükkel a Bács Trophy Bajnokságot.

Találkozunk 2010-ben.

Bács Trophy Team nevében
Szabó Attila---Aticar---

A legújabb fényképek itt tekinthetőek meg: http://keptar.terep.hu/album256

Végeredmények:

Bács Trophy összesített pontszámok
Kicsi normál kategória
Sofőr Navigátor Pontszám Helyezés
Ritter János Ritter Attila 120 1.
Oroszi Zoltán Zeleszkó Anikó 106 2.
Gáspár Zoltán Gáspár Erik 102 3.
Rácz Donát Eke Bálint 99 4.
Mintál Róbert Nagy Attila 96 5.
Major Béla Nyúl László 93 6.
Hornyik Tamás ? 77 7.
Fehér Ferenc Nyisztor Zoltán 74 8.


Bács Trophy összesített pontszámok
Kicsi Profi kategória
Sofőr Navigátor Pontszám Helyezés
Demeter János Demeter Jánosné 117 1.
Rajki Rajmond Tóth Krisztián 111 2.
Radvánszki János Kovács Gyula 109 3.
Lipóth Csaba Demeter Sándor 104 4.
Bozsér Gábor Bozsér Bence 94 5.
Virág Csaba Kozma Patrik 89 6.


Bács Trophy összesített pontszámok
Nagy normál kategória
Sofőr Navigátor Pontszám Helyezés
Nagy Zoltán Habon László 102 1.
Újszászi Zoltán Szabó Zoltán 99 2.
Daróczi Norbert Simon Zsuzsanna 96 3.
Zsikla Gábor ? 91 4.
Szűcs Árpád Majer Pál 86 5.
Dombi József Dombi Zsombor 80 6.
Nemes Dénes Nemes Henriett 68 7.
Zsikla György Zsikla Gergő 52 8.


Bács Trophy összesített pontszámok
Nagy profi kategória
Sofőr Navigátor Pontszám Helyezés
Kovács Zsolt Dinnyés Imre MUKI 117 1.
Kis Ferenc Kerti László 104 2.
Kozma Zoltán Kozma Zsolt 97 3.
Tóth Tamás Tóth Nóra 95 4.
László Imre Széchényi Gábor 94 5.
Gömöri István Hirsch Tibor 93 6.
Vass László Fábián Roland 92 7.
Szabó Zoltán Szabó Sándor 80 8.
Jávorka Zsolt Csertán Mónika 78 9.
Tóth Zsolt Temesvári László 71 10.
Péts Tamás Péts József 66 11.
Román Barbara Lenorics Zoltán 58 12.


Bács Trophy összesített pontszámok
Extrém kategória
Sofőr Navigátor Pontszám Helyezés
Szabó Attila Szépe Tamás 117 1.
Juhász Gyula Erős István 114 2.
Hirsch József Lenthár Ádám 100 3.
Gazsó Attila Gazsó József 99 4.
Sólya Ervin Sólya Dávid 94 5.
Nagy Attila Ruzsa András 88 6.



DVD Előzetes

A ládánybenei versenyről készült DVD előzetese itt látható.
http://www.youtube.com/watch?v=G6DUwFR161E

Szabályzat módosítások 2010-re

Normál kategória (kicsi, nagy)
A gyáritól eltérő és megengedett módosítások:

-Karosszéria:
Lökhárítók , elhagyhatóak, és cserélhetőek, szervó kormány beépíthető.

-Futómű:
Emelés rugókengyellel, rugónyolcassal(laprugó), vagy „pogácsával”(spirálrugó),megengedett, ezen kívül a kasztni emelése is megengedett. Az emelések mértéke összesen nem lehet több 10cm-nél. A fékek dobfékről, tárcsafékre átalakíthatóak. Csak a gyárilag beépített difizár használható!Sarokfék, hegesztett difi, stb. nem megengedett.
A laprugó a híd fölé rakása NEM megengedett!

-Gumik:
Kis normál kategóriában a gumik max. 75cm magasságúak lehetnek.
Verseny abroncsok használata tilos!(Simex, Bogger,Silverstone Traktor,stb. és ezek utánzatai).Megengedett mintázat az un. MT minta. A kereskedelemben kapható nem futózott minták, továbbá a futózott gumik közül a következők:pápai fenyő,Ficsór kobra,Country2000,Puma. Az itt nem említett mintákat a rendező a helyszínen sorolja kategóriába.
Nagy normál kategóriában a gumik max. 83 cm magasságúak lehetnek.

Extrem, és Profi kategória
-csörlőzés közben a ha a kötél kidönti a karót, vagy elszakítja a szalagot az nem hiba., viszont a kidöntött karó talppontján,és a szalag eredeti vonalán áthaladni tilos!Extrem kat.-ban max. 2 db, homokvas használható. Összehajtható , széthúzható stb. nem megengedett. Profi kategóriában kötelező a 4 pontos verseny öv.

-Bukósisak használata MINDEN KATEGÓRIÁBAN KÖTELEZŐ a speciálokban!A specálálok végeztével az idő AZONNAL visszaírandó!
Készítette: Kóródi Attila | Készült: 2010. március 22. | Utolsó frissítés: